Tamás és a félelmetes csodaláda

Késő este volt már, a lefekvés ideje rég elmúlt. Tamás egyedül volt a szobájában, és az ablakon keresztül kibámult a csillagokra. Azok gyengéden néztek rá vissza, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha az Északi Sarkcsillag még kacsintana is egyet. Kintről hallatszott, ahogy Anya és Apa fogat mosnak, de aztán megszűntek a neszek, és az ajtó alatt már nem szűrődött be fény.

Tamás az ágyában feküdt. De nem békésen hevert, hanem félve húzta össze magát a paplan alatt, és a ládát várta. Egy hete már, hogy először megjelent, csak úgy a semmiből, a szoba közepén.

Megpróbált visszaemlékezni, hogyan történt. Aznap egész délután Petiéknél játszott, odaát a völgyben. Sokat bújócskáztak a kertben, aztán elmentek fagylaltozni. Már nagyon elfáradt, amikor este hazaért, ezért nem is ellenkezett, amikor szóltak, hogy menjen lefeküdni. Anya bement hozzá, hogy felolvasson még egy mesét, de már leragadtak a szemei, és el is aludt egy kicsit. Azt sem vette észre, hogy Anya összecsukta a könyvet, és halkan kiosont.

Arra riadt fel, hogy a láda hatalmas dübörgéssel becsapódott a szoba közepére, majd elterpeszkedett az ágy és az ajtó között félúton. Csak úgy, a semmiből került oda. Nem jött sehonnan, és láthatóan menni sem akart semerre.

Szuszogott.

Tamás mozdulni sem tudott az ijedtségtől, a láda jelenléte teljesen megbénította. Kiáltani akart Anyának és Apának, de nem jött ki hang a torkán. Ezért összehúzta magát a paplan alatt, és várta, hogy mi fog történni.

A láda csak egy-két percig maradhatott, ami azonban inkább óráknak tűnt. Aztán hirtelen, egy nagy dörrenéssel távozott a semmibe, ahonnan jött. Csak a szőnyeg őrizte meg a nyomát hajnalig. Azóta pedig minden éjszaka megjelent a szoba közepén, pontosan úgy, mint a legelső napon.

Egy hét telt el így, illetve egészen pontosan hat nap és hat éjszaka.

– Ha ma is eljön, akkor ma fog megjelenni hetedszerre – gondolta Tamás.

És a láda eljött. Nem sok minden jelezte az érkezését. Talán a függöny halk rebbenése elárulhatta volna, talán nem.

Így aztán még rémisztőbb volt a hangos durranás, és az, ahogyan ismét megjelent a szoba közepén. Hetedszer. Úgy, mint az előző hat napon keresztül. Megint elterpeszkedett a szőnyegen, pontosan az ágy és az ajtó között, hogy ne lehessen megkerülni.

Aztán szuszogni kezdett.

De nem ez volt a legfélelmetesebb. Még rosszabb volt, hogy a szuszogás lassan átment halk nyöszörgésbe. Aztán egy kicsivel később a láda halkan sírni kezdett, és közben teljesen lehűtötte maga körül a levegőt, amíg a szoba is egészen jeges lett.

Csak Tamás érezte azt, hogy melege van. Annyira megizzadt, hogy teljesen vizes lett a lepedője. Próbált nem odanézni a ládára, de ettől a hangok csak még jobban bántották a fülét.

Igyekezett összeszedni a bátorságát.

– Hat napon keresztül eljött, és aztán mindig eltűnt. Akkor ma is el fog tűnni, csak ki kell várnom. – suttogta magának.

– És ha eddig nem lett semmi bajom, akkor ma sem lesz. – tette hozzá, és lassan egyre nyugodtabb lett. Már nem izzadt annyira, nem vert úgy a szíve, és valahogy kevésbé is aggódott. Sőt! Inkább egyre kíváncsibb lett.

– Meg kellene tudni, hogy mi van benne. – gondolta. – Hiszen mi van, ha nem jön el még egyszer? Mi van, ha most utoljára látom, és sosem tudom meg, hogy mi van benne?

Odanézett, és valahogy már nem is tűnt olyan félelmetesnek. A láda abbahagyta a sírást, és egészen békésen szuszogott a szőnyegen. Tamás erőt gyűjtött, és a jobb lábát kicsúsztatta a paplan alól. Egy perc is eltelt, mire kitette mellé a másikat is, az már sokkal kevésbé sietett, mint az első.

Lassan felállt, majd lépett egyet a láda felé.

Aztán egy másikat.

És egy harmadikat.

Negyediket.

Az ötödikkel már csak egyetlen lépésre volt a ládától.

A hatodikkal odaért.

Ott állt mellette. A láda erre abbahagyta a szuszogást. Tamás óvatosan lehajolt, és az egyik kezét rátette. Így állt mellette egy darabig, amíg összeszedte a bátorságát, hogy megpróbálja felnyitni.

Amint a láda teteje résnyire nyílt, történt valami, amit nehéz szavakkal elmondani. Először fény áradt szét a szobában, majd Tamás azt érezte, hogy már teljesen nyugodt. A keze, amelyikkel kinyitotta, szorosan rátapadt a láda tetejére, mintha valami odaragasztotta volna.

Hirtelen elkezdett emlékezni arra, hogyan félt a ládától, majd sorban eszébe jutott minden más félelme is.

Elsőként az, hogy meg szokott ijedni a pókoktól, különösen a nagyobb, fekete pókoktól, amik bejönnek a lakásba. Ahogyan ez a gondolat eszébe jutott, a félelem érzése megindult a fejéből, és a kezén keresztül a ládába kúszott át. Még utoljára érezte az ujjain, aztán a láda teljesen beszippantotta, és Tamás már soha többet nem félt a pókoktól.

Aztán eszébe jutott, hogy fél azoktól a kutyáktól, amik vadul ugatnak, és vicsorognak a kerítésen keresztül, amikor elbiciklizik mellettük. És ez a gondolat is elindult, majd besiklott egyenesen a ládába.

Ekkor a vihar jött, amitől Tamás nagyon tartott. Jó érzés volt, hogy a mennydörgés miatti aggodalma, mintha csúszdán csúszna, úgy sietett egyenesen a láda mélyére, hogy ott örökre eltűnjön.

Utána következett az ijedtség a szomszéd Gerzson bácsitól, akinek az a fura kalapja van. Aztán a rémület a tigristől, a kígyótól, a lecsavarható kupakos töltőtollaktól, meg a zsemlegombóctól.

Ezektől a dolgoktól félt régebben, de ezek a rossz érzések most mind a ládába kerültek. És Tamás már tudta, hogy a láda miért nyöszörgött és sírt. Más gyerekek félelmei is benne voltak. Az összes rossz érzése annak a több ezer gyereknek, akiket már meglátogatott. Akkor megértette, hogy a láda azért jött el hozzá, hogy megszabadítsa a félelmeitől.

Ahogy minden rossz érzést magába szívott, magától becsukódott, és eleresztette a kezét. Tamás hátrébb lépett, mire a láda lassan felemelkedett a szőnyegről, és elkezdett lebegni. Pörgött maga körül kettőt-hármat, majd egy halk sóhajjal hirtelen eltűnt a semmibe, oda, ahonnan jött.

Tamás egyedül maradt a szobában. Ott állt a szőnyegen, és olyan boldognak érezte magát, mint még soha azelőtt. Minden félelme benn maradt a ládában, és azzal együtt eltűnt örökre.

Visszafeküdt az ágyába, és kinézett a csillagokra. Megint úgy tűnt, hogy az Északi Sarkcsillag rákacsint, és Tamás ez alkalommal visszakacsintott. Aztán magára húzta a paplant, és szép lassan belealudt a legmélyebb, legédesebb álomba a világon.